Marokkó

Marokkóban jártam! Útinapló-féle, fotókkal.

Morocco Design

Morocco Design - egy ilyen című albumot vett kinn Gábor, a vezetőnk, amit egy kicsit átlapoztam, innen vettem az ihletet ehhez a ráadás-bejegyzéshez.

Ez egy kis képválogatás, amelyben nem műemlékek (pláne nem is tájak vagy emberek) vannak, hanem mai marokkói belső és külső környezet, az is egy kicsit az igényesebb fajtából. Van stílusuk.

És ez még mindig nem az utolsó bejegyzés a blogban, tervezek még egyet! Előbb-utóbb.

Casablanca

Casablancában egyetlen dolgot néztünk meg: a II. Hasszán nagymecsetet.

Marokkó legnagyobb, legjelentősebb városa tehát nem volt igazán érdekes számunkra, azt mondják inkább egy mediterrán francia városra hasonlít. A mecseten kívül szereztünk némi benyomást a város méreteiről, az este is irdatlan forgalomról, a más városokénál idegesebb, tülekedősebb vezetői stílusról. (Ezt a Casablanca filmplakátot csak hangulati elemként teszem ide.)

Szóval a II. Hasszán nagymecset. Marokkó legnagyobb mecsetje, minaretje a világ legmagasabbja, 210 méter! (Maga a mecset a világon a harmadik legnagyobb.) 25000 ember befogadására alkalmas. Új építmény, 1993-ban adták át. Az akkori király, II. Hasszán valami igazán lenyűgözőt akart hagyni az utókorra... Az Atlanti-óceán partján épült, ahol feltöltéssel csináltak neki helyet.

Marokkóban ez az egyetlen mecset, amelyet a hithű muzulmánokon kívül turisták is látogathatnak (belépődíj ellenében), de mi este érkeztünk oda, amikor már nem volt látogatás. A kapukon épp csak be tudtunk kukkantani, volt ott egy a szigorú őr. Engem még plusz két lépésre beengedett, talán látta hogy komoly ember komoly fényképezőgéppel :), vagy baksisra számított, nem tudom.

Van még egy érdekesség, a torony tetejéről pontosan Mekka irányába mutató zöld színű lézersugár. Ez még este sem túl feltűnő dolog (csak ha valami felhő vagy füst kerül a lézersugár útjába), de a Marokkó-blog olvasói olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy láthatnak itt egy olyan képet, amelyen úgy játszottam a fényerőkkel, hogy jól látszódjon a lézersugár.

(A kis képekre kattintva... stb.)

"This is the beginning of a beautiful friendship."

(Na, honnan van ez az idézet?)

"This is the end of a beautiful journey."

(Ez az idézet viszont tőlem van.)

Az útnak vége, de a blognak még nem! Lesz még némi ráadás.

Rabat

Bizony, már utazásunk utolsó napjánál járunk. Ezen a napon Rabat és Casablanca városában tettünk egy gyors látogatást. Rabat Marokkó fővárosa 1912 óta - királyi székhely -, bár messze nem a legnagyobb város az országban.

Az egyik fő látványosságnál kezdtünk, amely részben új építésű, amellyel Rabat fővárosi rangját igyekeztek megadni. Ez V. Mohamed mauzóleuma, aki a kettővel ezelőtti király - a jelenlegi király nagyapja - volt. Szép, elegáns fehér márvány építmény, stílusában igazi marokkói, időtlen, nem mondtam volna meg, hogy a XX. században épült. Vele szemben a Hasszán-torony viszont nagyon régi, egy be nem fejezett mecset minaretje. A téren pedig a hatalmas bejezetlen mecset oszlopai sorakoznak.

A mauzóleumba elég nehezen jutottunk be, be volt zárva, aztán az őrök össze-vissza beszéltek, amikor megkérdeztük, hogy mikor nyit ki, végül néhányan taxival mentünk vissza a város más részéről. Megérte. Belülről is csupa márvány, méltóságteljes, a kapuknál piros ruhás díszőrség. A látogatók nem annyira külföldi turisták közül kerülnek ki, hanem marokkóiak jönnek el megnézni.

Innen a medina, kasba (erőd) felé sétáltunk, amelynek teraszáról az Atlanti-óceánra lehetett rálátni. A medinában voltak szép részek, kék-fehér színösszeállítás dívik errefelé.

Egyébként Rabat a kellemesebb városok közé tartozik, elviselhető nyüzsgéssel. Itt épül az ország első villamosvonala.

Rabatban találkoztunk egy magyar sráccal is. Nem sok ilyen alkalom volt Marokkóban (bár magyarok mindenütt előfordulnak, mint tudjuk): először Marrakes főterén reggelizés közben járt arra néhány magyar fiatal, akikkel aztán még aznap, 200 kilométerrel és 10 órával később, Ait Benhaddouban is összefutottunk. Itt Rabatban egy magányos magyar volt (pontosabban egy fekete sráccal ment az utcán), megörült amikor magyar szót hallott. Kiderült, hogy már régóta Marokkóban van, talán 4 évet mondott, nem emlékszem pontosan. Arra a kérdésre, hogy na és mit csinál itt, azt mondta, napozik, és vigyorgott. Vezetőnk szerint kábítószercsempész volt, tutira.

Casablancát a következő bejegyzésre hagyom.

Észak-Marokkó

Azt hiszem szép nagy, tartalmas bejegyzést fogok írni: Marokkó északi részén Chefchaouen (ejtsd: Sefsuan) városában szálltunk meg, kirándultunk a Rif-hegységben, és jártunk a Földközi-tenger partján.

Chefchaouen

Chefchaouen hangulatos kisváros a Rif-hegységben, 2000 méter fölé nyúló hegyek lábánál. A kék város. Itt ugyanis a kapukat kékre, a falakat világoskékre festik, ez nagyon egyedi hangulatot ad a medina kis utcácskáinak. Mintha egy görög szigeten járnánk. Vagy inkább olyan, mint Andalúzia (az útikönyv szerint, ott még nem jártam).

Itt északon a Spanyolországból visszahúzódó mórok telepedtek le, aztán a XX. század elején volt spanyol megszállás alatt is a város, így az itteni népek keveredhettek a spanyolokkal, és ez látszik is rajtuk: a téren focizó gyerekek közt láttunk világosabb bőrű, barna hajút is az arab típusú, kreol bőrű fekete hajúak között. A szállodánk vezetője, meg a vendéglőben vacsora után minket bűvésztrükkökkel szórakoztató vendéglős is simán elment volna spanyolnak kinézetre. Vagy az étteremben látott fickó: mentünk reggelizni, kerestünk egy nyitva levő helyet a főtéren, az egyik helyre be is invitált minket a vendéglős. Az egyik asztalnál egy elegáns öltönyös fiatalember ült, kicsit hosszabb zselézett hajjal, újságot olvasott. Biztos az egyik bankban dolgozik, afféle yuppie, és munka előtt beugrott kávézni, gondoltuk. Aztán felállt az asztaltól, és kezdte hozni tányérokat meg az evőeszközöket a mi asztalunkhoz.

Talán az eddigiből is érződik, hogy nemcsak külsőre, hanem kulturálisan is mások az itteni emberek. Megemlítem még a hangulatos kis szállónkból az esti recepciós srácot, akinek az volt az esti elfoglaltsága, hogy begyújtott a földszinti társalgóban lévő kandallóba (a hegyvidéki hűvös helyen el is kelt egy kis fűtés), és a tűz előtt ülve reggae-zenét hallgatott.

Azt mondják, Chefchaouen (nem fogom többet leírni ezt a kibetűzhetetlen nevet!), szóval ez a város a drogfogyasztás egyik fellegvára is, és ez is egy kulturális másság. A kif nevű szer a helyi specialitás, és hasist fogyasztanak még előszeretettel. Ugyebár kell valami tudatmódosító, és az alkoholt tiltja a Korán, a kábítószert viszont csak az állami törvények tiltják. Ch-ben talán még a müezzin is be volt tépve. :) (Na jó, ezt csak a hangjából gondoltam.)

Túravezetőnk, Gábor naponta beszámolt róla, hogy aznap hányszor szólították le, hogy venne-e hasist. Nem tudom miért mindig őt... :)

Túra a Rif-hegységben

Az úgy volt, kisbuszunkkal Akchour faluba tartottunk, mentünk a hegyek közt, amikor egyszer csak eltűnt előlünk az út, csak valami nagy sáros zűrzavar volt a helyén. Az ott tébláboló emberektől hamar megtudtuk, hogy földcsuszamlás történt. Így a túránk innen indult, és lett 3 km helyett 13 km. De ezt senki sem bánta, sőt élveztük a nemvárt kalandot. Az egyik helyi ember ajánlkozott, hogy elvezet minket Akchour-ig. A földcsuszamlás elég ronda volt, elvitt fákat és villanyvezetékeket, és még egy-két házba is benézett. Fenn a hegyoldalban haladtunk, mivel a völgyet feljebb a földcsuszamlás miatt felduzzadt patak árasztotta el. A néhány elárasztott ház tulajának csapás, de fentről igen látványos volt, az biztos.

Aztán eljutottunk a célpontunkhoz, a God's Bridge-hez is, amely egy természetes sziklahíd a feneketlen mélység felett.

A Földközi-tengernél

A tartaléknapunkon a tengerhez mentünk. Volt eső, volt napsütés, az elszántabbak fürödtek.

Emberek

Marokkóban járva - mint ahogy bizonyára az egész arab világban - a helyiekkel való kapcsolat fő topikja az, hogy ők valamit el akarnak adni neked. Árut, szolgáltatást, bármit.

Az árusok, akik viszik utánad a portékát, és bizonygatják, hogy a legjobb, és ha megállsz és megnézed, akkor véged, talán estig sem vakarod le magadról az embert. A falusi és kisvárosi srácok, akik ott ülnek egy óráig, aztán amikor elindulsz, felajánlja, hogy kalauzol téged, majd amikor közlöd hogy kösz nem, még 10 percig lóg a nyakadon. És ez nem annyira érvényes a nagyvárosokra, ahol van sok vevő akkor is, ha te nem veszel semmit, vagy éppen a srácoknak is adódik más munka, mint hogy téged kísérgessenek pár dirhamért.

Én úgy voltam vele, hogy ha barátságosan rámköszöntek, akkor barátságosan visszaköszöntem, aztán az "üzletről" már nem társalogtam. Ha azzal kezdték, hogy kérdezgették az országokat vagy a nyelveket, mondjuk France? English? Espanol? akkor visszaszóltunk hogy "csak magyarul", vagy még annyit sem, aztán mentünk tovább. (Bár hallottam olyan arab országokról, ahol a dörzsölt árusok ilyenkor máris előveszik magyar tudásukat, de Marokkóban - még - nem tudnak magyarul.) Akár árultak valamit, akár csak koldultak, az mindig sokkal tolakodóbb volt, mint amit itthon tapasztalhatsz. Ennek az az oka, hogy nekik ott délen kisebb az a természetes távolság, amit két ember tart egymástól.

A leghatékonyabb alkum a Tichka-hágón lévő pihenőhelyen úgy történt, hogy szinte rá sem néztem az árusra, meg sem szólaltam, csak annyit, hogy nem, nem, nem kell, és menekülni próbáltam, ezalatt lement az ár 250-ről 75-re. Egyébként egy szép kristály volt, amit barbár módon befestettek zöldre meg lilára, hogy hátha azt hiszi a vevő, hogy az smaragd vagy mittudomén mi. A végén tettem egy ajánlatot, hogy legyen kettő összesen 100-ért, ezen először teátrálisan kacagott a fickó, majd elfogadta, bizonyára így is jó üzletet csinált (a másikra jelentkezett Zsuzsi, hogy neki az jó lesz ötvenért). A végén, amikor csomagolta a cuccot, már kötetlenül beszélgettünk meg viccelődtünk egy kicsit. Tulajdonképpen, ha tényleg akarsz valamit venni, és ügyesen alkudsz, akkor egy élmény a vásárlás.

Voltak persze kivételek is. Chefchaouen-ban sétáltunk a város szélén az út szélén, megállt egy autó, megkérdezték, honnan jöttünk. Megmondtuk. És hogy tetszik Marokkó? Tetszik, nagyon jó tényleg. Ezután azt kívánták, hogy érezzük jól magunkat, majd továbbhajtottak. Máig nem értem! Egyébként Chefchaouen-ban másak az emberek, erről még később lesz szó.

Lehetne még mesélni erről-arról... hogy Marokkóban előfordul, hogy két férfi kézen fogva járjon az utcán (talán hogy ne veszítsék el egymást a tömegben, ez legtöbbször férfi és idős apja lehetett, de néha egykorúak is), vagy elemezni a helyi nők öltözékét, ahol széles a skála az eltakart arctól egészen a szabadon hagyott vállig (ez a két ritka szélsőség).

Most pedig ideteszem a helyiekről készült legjobb képeimet, amelyek többnyire afféle lesipuskás képek. (Kattints a kis képekre.)