Bevezetés, avagy "miért éppen"

– Miért éppen Marokkó? – kérdezte Gábor, a túravezetőnk, miközben a Ferihegyi repülőtér biztonsági vizsgálatához sorbanállva éppen az övtáskát és a derékszíjat próbáltam lefejteni magamról.

Marokkó nekem már régi tervem volt, ha jól számolom 5 és fél éves. Ennyi időn keresztül mindig valami közbejött, ami miatt nem tudtam eljutni Marokkóba. Kezdett a dolog olyan soha be nem teljesülő álom kategóriába esni. De az idén tavasszal eljött az idő.

Hogy miért éppen? Eddigi barakás útjaimon mindig beszédtéma volt Marokkó, aki részt vett azon az úton, csak lelkesedéssel tudott beszélni róla. Legelőször Gyöngyvér a vulkántúrán mondott róla szépeket, aki később megmutatta a csodálatos képekkel teli Marokkó-fényképalbumát is; aztán Miklós is szinte rajongással mesélt róla thaiföldi utunk estéin, aki egyébként biztos volt benne, hogy még visszamegy oda. Tavaly a török út ismerkedő estjén valahogy úgy esett, hogy mindenki Marokkót emlegette, úgyhogy a következő három kérdésre kitért mindenki: hogy hívnak, mivel foglalkozom, voltam-e már Marokkóban, illetve mennyire szeretnék oda eljutni...

Látni Marrakes ezeregyéjszaka-mesebeli városát, sivatagban szép formájú homokdűnéken mászkálni, feljutni a 4000 méter feletti Toubkal csúcsára, elveszni Fez medinájában...

Szóval ilyeneket gondoltam Ferihegyen, az úteleji várakozás jóleső állapotában.

Marrakes

 

Tények az útról

...amelyekre rá szoktak kérdezni, ezért jobb most tisztázni.

Milyen hosszú út volt? – 2 hét.

Mikor? – 2010. április.

Ki szervezte? – Eupolisz.

Mivel utaztunk? – Repülővel. Marokkóban volt egy kisbuszunk, azzal jártuk körbe az országot.

Hányan voltunk? – 15-en, plusz egy túravezető.

Útitársak milyenek? – Lelkesek, sportosak, jófejek, átlagéletkor harmincegynéhány év.

És amúgy milyen volt? – Jó. :)

Marrakesi üvegajtó címkékkel. A képen magyar utazási irodák emblémáit rejtettük el. Sikerül-e megtalálnod őket?

 

Sivatagi csoportkép

Csapatkép a sivatagól.

írta: gi-xer, 2010. máj. 8. 11:59 - címkék: bevezetés, Marokkó
1 komment

Eddig 1 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.