Marokkó

Gasztronóm élményeim

Étkekről úgy általában

A Dzsemma El Fnán evésről volt szó, most legyen itt egy általános gasztrobejegyzés. Mit ettünk Marokkóban?

Ettünk például harira levest (egyes helyeken marokkói leves néven, egyesek szerint "harakiri-leves"), amely könnyed és finom, csak ajánlani tudom mindenkinek! Van benne csicseriborsó, zeller meg más zöldségek, és egy kevés tészta, sáfrány, a jobb változatok paradicsomosak, ami meghatározza a színét és az ízét, de anélkül sem rossz.

Marokkói kötelező kaja a tadzsin (tajine), amely speciális csúcsos tetejű agyagedényekben készül, lényege, hogy felvagdosott zöldségek vannak benne, meg némi hús (csirke vagy bárány), és ezt így hagyják együtt főni a saját levében. A jó tadzsin illatos és szép színes a sokféle zöldségtől.

A kuszkusz fűszerekkel kevert búzadara, valamilyen szafttal meglöttyintve, plusz hús és zöldségek. A mi esetünkben a kuszkuszevés úgy nézett ki, hogy megettük a húst és a zöldségfélét némi darával, és az ezt követően fennmaradó félvödörnyi darával már nem tudtunk mit kezdeni... A nyársas sült húsokat az előzőben említettem, ezt helyenként a számomra megtévesztő kebab névvel illették.

A pastilla elég érdekes dolog, mint egy nagy sütemény, a tetején porcukor és fahéj, a belsejében tészta és csirkehús. Hát igen, kicsit bizarr... de Emilinek például nagyon bejött, míg Kinga kínjában sózni próbálta...

Ezek voltak a lényegesebb kaják, illetve meg kell említeni a lapos, tömör, de jóízű helyi kenyeret, és az étkezés előtt előételként felszolgált olivabogyót.

Szóval ha tehettük, étteremben vacsoráztunk, ami itthoni mércével nagyon olcsó is volt.

Nem mondanám, hogy mindig minden finom volt. Többször előfordult, hogy nem használtak fűszereket - pedig állítólag arról híres a marokkói konyha -, és mi kilószám döntöttük bele a sót, hogy legyen valami íze. Vagy fűszereztek, de valahogy nem jött ki jól, vagy tán csak a mi szájízünknek nem felelt meg, például a túl sok korainder elég irritáló tud lenni. Volt amikor a kuszkuszba vagy tadzsinba öreg rágós csirke került, vagy leginkább csak a csontosabb részek, vagy aki hallal kérte, az is ráfázott, mert lehetetlennek tűnt a sok szálka közül kipiszkálni az ehető részeket. Az az igazság, hogy az út vége felé már elmúlt az új ízek varázsa, és azt néztük, nem lehet-e egy jó pizzát enni valahol (nem lehetett).

Az éttermek tipikus reggelije turistáknak - azt hiszem elsősorban a francia hatásokra  - creppe (palacsinta), ehhez némi lekvár, méz, vaj, illetve van sajtos változat is, croissant. (Figyeljük meg a fenti képen az asztalon alátétként használt vékony zsírpapírt, amely roppant praktikus dolog: ugyanilyet kaptunk szalvétának, és a számla végösszegét is ezen számolták ki.) Inni pedig... ja de itt jöjjön egy új alcím:

Italok

...kávé vagy mentatea, valamint frissen facsart narancslé. A helyben facsart narancslé nagyszerű dolog, finom édes, de nem túlságosan, ebből mindig jól esett egy pohárnyi. Emlékezetes a Toubkal-túrán kb. 2900 méter magasságban a turistaösvény mellett felbukkanó kis büfé, ahol helyben facsarják a narancsokat (amelyeket nyilván öszvérek hoztak fel, de nem is volt túl drága), valamint voltak hideg forrásvízzel hűtött üdítők.

A mentatea is alapdolog. A kancsót megtömik mentalevéllel, gyakran zöldtea is kerül bele, aztán jó émelygősre túlcukrozzák az egészet. A déli vidékek barátságosabb falusi szállásain érkezésünkkor mentateával kínáltak minket. Ez a "berber whiskey".

Alkoholt Marokkóban nem isznak, iszlám ország lévén, és úgy tűnik, ezt be is tartják. Bár van marokkói sör és bor, de csak a külföldi vendégek kedvéért. Éttermekben általában nem lehet alkoholfélét kapni, az alkohollelőhely a bevásárlóközpontok elkülönített részlegében volt, így egy párszor a szállodánkban rendeztünk borozós beszélgetős estéket. (Ahogy a végére elneveztük: felolvasóestet. :) ) Ja és nem beszélve az otthonról hozott kötelező felszerelésről, a minél töményebb védőitalról, amelyet helyi étkek előtt és/vagy után kell fogyasztani. Szóval jól elvoltunk.