Marokkó

Átkelés az Atlaszon

A mai bejegyzésben átbuszozunk az Atlasz-hegység egy magas hágóján Marrakesből a hegység déli oldalára, és közben a buszos közlekedésünkről mesélek. Jó lesz?

Szóval a Tichka-hágón mentünk át, amelynek legmagasabb pontja 2260 m magasan van. Odáig fantasztikus, sok-sok-sok kanyarral tűzdelt út vezetett. Egyébként elég forgalmas út, talán az Atlasz-hegység legjelentősebb átkelőhelye. És elég jó minőségű is, ahhoz képest különösen, hogy a magasabb részeken kap bőven hóból-jégből is, láttunk sorompókat, amelyek arra szolgálnak, hogy durva havazás esetén lezárják az utat. Út közben láttunk a hajtűkanyar közepén vízfelforrás miatt leállított kamiont, meg Franciaországból idáig elautózott Citroen és Renault old timereket, a kisautók derekasan küzdtek felfelé az emelkedőn.

Az Atlasz gerinceinek túloldalán egy szárazabb, kietlenebb, vadabb tájra értünk.

A buszunkról

Fehér Mercedes, ott volt az egyik képen, 16 személyes + sofőr. Hát nekem nem jött be olyan nagyon: számomra szűkös és kényelmetlen volt, fejtámla nincs, a lábtér a lehető legminimálisabb, a magunknál tartott kis csomagot vagy az ölünkben szorongattuk, vagy inkább miután bepaszíroztuk magunkat az ülésekbe, bepakoltuk középre, a kis közlekedőtérbe. Sofőrünk a nagy csomagokkal minden induláskor megoldott egy húzós 3D optimalizálási problémát, hogy hogy is férjen be a csomagtérbe. Viszont kétségtelenül gyors és strapabíró járgány volt, az emelkedőkön is bátor záróvonal-átlépkedéssel előzgettük a többnyire nálunk lassúbb járműveket.

A buszhoz járt egy helyi sofőr, aki egy jókora barnamedvére hasonlított leginkább, és amíg nem tudtuk a nevét, a Maci Laci és Ali baba beceneveket kapta. Amúgy rendben volt, korrektül odatalált mindenhova. Itthoni szemmel feltűnő volt, hogy a sebességkorlátozás táblákat mennyire tisztelte, már messziről rendesen lelassított. Amúgy olyan tipikus déli közlekedési stílus volt, különösen a nagyvárosokban.

Két váratlan kalandunk is volt a busszal. Az egyik egy durrdefekt volt, olyan 70-nel mehettünk, amikor egy durranás, és elkezdett a bal hátsó durván zötyögni. Ali baba fél órán belül tökéletes kerékcserét hajtott végre az országút szélén, még arra is fel volt készülve, hogy a végén megmoshassa kezét.

A másik eset utunk legvégén, a repülőtérnél történt. Odaértünk valamikor este 11 és 12 közt (a repülőnk 2:20-kor indult), kiszálltunk, majd a csomagjainkat nem tudtuk kivenni, mert beragadt a hátsó ajtó. Emberünk kísérletezett mindenfélével, de csak nem nyílt ki. Aztán beült a buszba, és elhajtott, hogy valahol kinyittassa a fránya ajtót. Gondoltam, hogy nem fog hamar előkerülni, mert a casablancai repülőtér éjjel félórányira van várostól. Szóval ott vártunk a repülőtér bejáratánál, eltelt fél óra, egy óra... Ideje volt kigondolni a B és C terveket, hogy mi lesz, ha nem ér vissza a becsekkolás végső határidejére. Elutazunk csomagok nélkül, és azt valahogy utánunk küldik? Nem szállunk fel a repülőre, hanem megpróbáljuk átiratni a jegyünket egy későbbi járatra? Végül másfél óra után került elő - még idejében -, egy betört hátsó ablakkal. Ez is megoldódott.