Marokkó

Merzouga és a sivatag

Vártuk már ezt a napot - és most is vártam már, hogy ideérjen a blog -, amikor megnézzük a sivatagot.

Merzouga nevű településen aludtunk egy éjszakát, egy olyan szálláson, amely mögött körülbelül nyolc méterre kezdődött a homoksivatag. Valójában előtte is sok kilométeren keresztül haladunk a sivatagban, de az még a homok nélküli sivatag volt - kősivatag. A vöröslő homokdűnék már messziről látszottak, és egyre közelebb kerültek, amikor Gábor intett a sofőrnek, hogy itt balra, majd letértünk az útról, bele a nagy semmibe, azaz út nem volt, csak mentünk a porban, amelyet össze-vissza átszelő keréknyomok jelezték, hogy minek úttal vacakolni, amikor lehet toronyiránt is közlekedni. Hamarosan csinos  épületcsoporthoz értünk (amolyan berber stílusú vályogépület), pálmafákkal körülvéve. Az épületszárnyak udvarokat vettek körül, kis kertekkel, az egyik udvaron medence is volt, bár kicsit túl nagy homoktartalmú vízzel.

Nap közben itt pihengettünk, majd késő délután indultunk a homoksivatagba. Különleges homok van errefelé, vörös árnyalatú (azaz: mikor milyen, a fényviszonyoktól függ), Erg Chebbinek hívják egyébként a Szahara eme nyúlványát, közel az algériai határhoz.

A homokban mezítláb mentünk, úgyis tele ment volna vele bármely lábbeli, és olyan kellemesen meleg, finom homok volt. Jókedvű kis kirándulás volt, lerohantunk a homokdűnék tetejéről, aztán felkapaszkodtunk a következőre. Közben a fényképezőgépet folyamatosan eltettem és elővettem, mert valamit mindig fényképezni kellett, a sivatag ugyanis szép: a homokdűnék szépen ívelt vonalai, a többiek éles árnyéka a homokban, a nagy vörösessárga táj a kék ég alatt. Szívesen elbóklászgattam volna még hosszabban is.

Volt fakultatív tevegelés is, volt aki befelé, én a kifelé menő karavánban utaztam. Az mindenesetre jó dolog, hogy a turistatevékre nagy fémkapaszkodót szerelnek - a jókora nyereg alapfelszerelés -, kapaszkodtam bele keményen, főleg lejtőkön éreztem, hogy tevémnek kicsit bizonytalanok a léptei, billegett jobbra-balra. Egyébként az tevevezetők úgy választják meg a tevegelési útvonalat, hogy inkább hosszabb legyen, de ne legyenek benne meredek emelkedők és lejtők, mert azt nem annyira szeretik a jószágok.

A sivatagból kifelé menet feltámadt a szél, kaptunk egy homokvihart. Na jó, nem egy igazi homokvihart, csak olyan kicsit, de arra épp elég volt, hogy telemenjen a fülem homokkal, pedig a teve tetejére kevesebb homok jut fel. De összességében szerencsénk volt az időjárással, mert az előző napokon erősen szeles idő volt, meg utána is, de amikor benn voltunk a homokozóban, nagyrészt szélcsend volt.

Este, vacsora után volt berber est is. Ennek fő műfaja a dobolás, amelynek előadói a szálló személyzetéből kerültek ki. De a mi berberjeink aktivizálták a nézőket is: egyszer csak azt mondták, jó, akkor most a magyar csoport énekeljen valamit. Aztán francia csoport is énekelt, majd megint mi... Megállapítottuk, hogy a magyar népdalok többnyire szomorúbbak, mint a nagy világátlag. Még egy kis körtánc is volt, de ebben csak lelkes nézőként vettem részt.