Marokkó

Fez

Fez (franciásan Fés) jelentős városa Marokkónak, a királyi városok egyike, nagyon régi: a IX. században alapították. Hatalmas nagy medinája van, állítólag 9000 utcácskából és sikátorból áll, egy igazi labirintus! Az idegennek tényleg lehetetlenség kiigazodni benne. Térkép használatával nem érdemes próbálkozni, utcanévtáblák csak arabul vannak (ha vannak) (GPS-re a szűk sikátorokban gondolni sem érdemes). Aki oda akar találni valahova, vagy eltévedt, legjobb ha egy helyi kölöknek ad pár dirhamot, hogy vezesse el.

Reggel elég hamar felébredtünk (azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a szállásfoglalással itt is nagy gondok voltak, első éjszakánkat a szálloda ételszagú étkezőjének padlóján töltöttük matracokon, hálózsákjainkban), és még a közös vezetett városnézés előtt hármasban bevetettük magunkat a medinába. Érdemes volt, reggel még nem volt akkora a nyüzsgés, de a város hangulata azonnal megfogott. Lejtős-emelkedős kanyargós utcácskák, sárgára festett falak. Autók nem tudnak ide bejutni, a teherszállítás kézikocsikon vagy szamarakon történik.  Megpróbáltunk egy kört menni, amelynek végén visszajutunk kiinduló pontunkhoz, a Bab Boujeloud-hoz, de ez képtelenségnek bizonyult, szerencsére megjegyeztük, hogy hol merre fordultunk be, és így visszamentünk arra, amerre jöttünk, a végén már majdnem futva, hogy a megadott találkozási időpontra ott legyünk, vagy legalábbis ne késsünk sokat.

A közös városnézésen egy sötét öltönyös joviális úr vezetett körbe minket a városon. Érdekes élmény volt a bőrcserzők üzeme. Tekervényes közökön és udvarokon keresztül bementünk egy házba, ott sok lépcsőt fölfelé, majd egy teraszon találtuk magunkat, ahonnan egy jókora zárt udvarra lehetett látni, ahol a bőrösök dolgoztak. Számomra maga az udvar tágassága is meglepő volt a szűkös sikátorok után. A bőrösök szörnyű munkát végeztek, a cserzőlével vagy festőanyaggal teli kádakból pakolták ki és be a bőröket. A kádban álló fickóknak - ha jól láttam - volt derékig érő csizmájuk meg védőkesztyűjük, de így is igencsak egészségtelen munkának nézett ki. És nagyon büdös, ez a magas teraszról is jól érződött (a női látogatóknak mentalevelet osztogattak, hogy azt dugják az orruk alá). Közben a munkások folyamatosan felháborodottan kiabáltak fel a teraszra, hogy ne fotózzunk, erre helyi vezetőink azt mondták, nyugodtan fotózzunk, és hogy a munkáltatóval való nézeteltérés (hogy valahány napja nem kapták meg a pénzüket) miatt találták ezt most ki, hogy nem lehet fényképezni. Na mindegy, én csak egyet-kettőt kattintottam. Ezt követően végigmentünk egy több szinten át tartó bőrárubolton, ahol biztosítottak minket, hogy ez itt a legolcsóbb, de ha valaki mégis rákérdezett egy-egy árra, akkor majdnem rosszul lett az összeg hallatán, amely olyan nagy volt, hogy az alkudozást elkezdeni sem volt érdemes. Így aztán a boltosok és a nyilván jutalékra hajtó sötét öltönyös vezetőnk nagy szomorúságára csoportunk szinte semmit nem vásárolt.

Fezben is voltunk medreszben (iszlám vallási iskola, amely ma múzeum), szép volt itt is. Voltak még mecsetek és nem emlékszem már milyen szent épületek, ahová sajnos nem mehettünk be.

Délután egyénileg elmentünk királyi palota kapuit meg újvárost nézni, aztán közösen fel a város feletti dombra, az erődhöz, lenézni Fez medinájának kaotikus házhalmazára.

Este közös vacsora, na itt ettem azt, amitől rosszul lettem, két órával később hánytam is meg hasmenésem is volt, még szerencse, hogy ekkor már egy kényelmes, saját mosdós szobánk volt. A következő napot keksz-víz diétával töltöttem, szerencsére nem voltam már rosszul, de még pár napig eltartott, amíg teljesen normalizálódott a helyzet odabent. Egyébként másnap reggel továbbálltunk Fezből, pedig itt is el tudtam volna képzelni még egy napot.