Megérkeztünk

Rómán keresztül repültünk Marokkóba, Alitáliával. (A fedélzeten ki is próbáltam egyik gépen a fehér, másikon a vörös olasz bort, gondolván, ki tudja lesz-e részünk ilyenben Marokkóban.) Este 7-kor indultunk Budapestről, és 11 után érkeztünk Casablancába, de ez itthoni idő szerint már éjjel 1 óra. Innen a kisbuszunkkal azonnal átmentünk Marrakesbe, ahol az első szállásunk volt, és az első marokkói napunkat töltöttük.

A hangulatos belső udvar díszkúttalItt rögtön el kell mondani, hogy Marokkó ugyebár nem Európa, kicsit más mentalitással történnek a dolgok. A szállásfoglalással körülbelül 10-ből 9 és fél esetben volt valami kisebb-nagyobb probléma, általában az, hogy bár volt foglalásunk, nem vették azt komolyan, a szobákat kiadták másnak. Szegény túravezetőnk szinte minden érkezéskor idegeskedhetett, mi utasok viszont lazák és elnézőek voltunk (némileg az utazási iroda előzetes felkészítésének is köszönhetően). Nos, éjjel 1-2 óra tájban, megérkezve a szállásunkra, kiderült, hogy szoba az nincs (majd lesz a következő éjszakán), de elalhatunk a közös szalonban, vagy a tetőteraszon. Felmérve a helyzetet, miszerint a szalon levegőtlen, odakint viszont kellemes langyos idő van, szinte mindenki a kinti alvás mellett döntött. Elsőként vonszoltam ki egy matracot a terasz egyik sarkába, rá hálózsák, és már dőltem is le vízszintes pozícióba, mert már nagyon aludni akartam.

És itt jött az első marokkói élmény, amely nem látható dolog volt, hanem illatokról szólt! Éjszaka, ha másik oldalra fordulva kicsit magamhoz tértem, mindig éreztem valami illatot, amit az éjszakai szellők hoztak. Sülő péksüteményeket, majd fűszerek illatát, talán virágokat is.

Egyébként a marrakesi szállásunk, ha nem is volt magas komfortfokozatú, de igen hangulatos belső udvara volt zöld növényekkel, gondosan kialakított, és alaposan díszített falakkal és ajtókkal. (Kattints a kis képekre!)

Hotel, belső udvar, 3 szint Társalgó, és a falon... A király (II. Mohammed) képe Itt már saját szobánkból nézek kifelé

Ennyit mára, holnap vár minket Marrakes.

írta: gi-xer, 2010. máj. 11. 1:10 - címkék: Marrakes, szállás
Még nincsenek kommentek. Írj egyet!

Bevezetés, avagy "miért éppen"

– Miért éppen Marokkó? – kérdezte Gábor, a túravezetőnk, miközben a Ferihegyi repülőtér biztonsági vizsgálatához sorbanállva éppen az övtáskát és a derékszíjat próbáltam lefejteni magamról.

Marokkó nekem már régi tervem volt, ha jól számolom 5 és fél éves. Ennyi időn keresztül mindig valami közbejött, ami miatt nem tudtam eljutni Marokkóba. Kezdett a dolog olyan soha be nem teljesülő álom kategóriába esni. De az idén tavasszal eljött az idő.

Hogy miért éppen? Eddigi barakás útjaimon mindig beszédtéma volt Marokkó, aki részt vett azon az úton, csak lelkesedéssel tudott beszélni róla. Legelőször Gyöngyvér a vulkántúrán mondott róla szépeket, aki később megmutatta a csodálatos képekkel teli Marokkó-fényképalbumát is; aztán Miklós is szinte rajongással mesélt róla thaiföldi utunk estéin, aki egyébként biztos volt benne, hogy még visszamegy oda. Tavaly a török út ismerkedő estjén valahogy úgy esett, hogy mindenki Marokkót emlegette, úgyhogy a következő három kérdésre kitért mindenki: hogy hívnak, mivel foglalkozom, voltam-e már Marokkóban, illetve mennyire szeretnék oda eljutni...

Látni Marrakes ezeregyéjszaka-mesebeli városát, sivatagban szép formájú homokdűnéken mászkálni, feljutni a 4000 méter feletti Toubkal csúcsára, elveszni Fez medinájában...

Szóval ilyeneket gondoltam Ferihegyen, az úteleji várakozás jóleső állapotában.

Marrakes

 

Tények az útról

...amelyekre rá szoktak kérdezni, ezért jobb most tisztázni.

Milyen hosszú út volt? – 2 hét.

Mikor? – 2010. április.

Ki szervezte? – Eupolisz.

Mivel utaztunk? – Repülővel. Marokkóban volt egy kisbuszunk, azzal jártuk körbe az országot.

Hányan voltunk? – 15-en, plusz egy túravezető.

Útitársak milyenek? – Lelkesek, sportosak, jófejek, átlagéletkor harmincegynéhány év.

És amúgy milyen volt? – Jó. :)

Marrakesi üvegajtó címkékkel. A képen magyar utazási irodák emblémáit rejtettük el. Sikerül-e megtalálnod őket?

 

Sivatagi csoportkép

Csapatkép a sivatagól.

írta: gi-xer, 2010. máj. 8. 11:59 - címkék: bevezetés, Marokkó
1 komment
« Elejére | Újabbak