Marokkó

Rabat

Bizony, már utazásunk utolsó napjánál járunk. Ezen a napon Rabat és Casablanca városában tettünk egy gyors látogatást. Rabat Marokkó fővárosa 1912 óta - királyi székhely -, bár messze nem a legnagyobb város az országban.

Az egyik fő látványosságnál kezdtünk, amely részben új építésű, amellyel Rabat fővárosi rangját igyekeztek megadni. Ez V. Mohamed mauzóleuma, aki a kettővel ezelőtti király - a jelenlegi király nagyapja - volt. Szép, elegáns fehér márvány építmény, stílusában igazi marokkói, időtlen, nem mondtam volna meg, hogy a XX. században épült. Vele szemben a Hasszán-torony viszont nagyon régi, egy be nem fejezett mecset minaretje. A téren pedig a hatalmas bejezetlen mecset oszlopai sorakoznak.

A mauzóleumba elég nehezen jutottunk be, be volt zárva, aztán az őrök össze-vissza beszéltek, amikor megkérdeztük, hogy mikor nyit ki, végül néhányan taxival mentünk vissza a város más részéről. Megérte. Belülről is csupa márvány, méltóságteljes, a kapuknál piros ruhás díszőrség. A látogatók nem annyira külföldi turisták közül kerülnek ki, hanem marokkóiak jönnek el megnézni.

Innen a medina, kasba (erőd) felé sétáltunk, amelynek teraszáról az Atlanti-óceánra lehetett rálátni. A medinában voltak szép részek, kék-fehér színösszeállítás dívik errefelé.

Egyébként Rabat a kellemesebb városok közé tartozik, elviselhető nyüzsgéssel. Itt épül az ország első villamosvonala.

Rabatban találkoztunk egy magyar sráccal is. Nem sok ilyen alkalom volt Marokkóban (bár magyarok mindenütt előfordulnak, mint tudjuk): először Marrakes főterén reggelizés közben járt arra néhány magyar fiatal, akikkel aztán még aznap, 200 kilométerrel és 10 órával később, Ait Benhaddouban is összefutottunk. Itt Rabatban egy magányos magyar volt (pontosabban egy fekete sráccal ment az utcán), megörült amikor magyar szót hallott. Kiderült, hogy már régóta Marokkóban van, talán 4 évet mondott, nem emlékszem pontosan. Arra a kérdésre, hogy na és mit csinál itt, azt mondta, napozik, és vigyorgott. Vezetőnk szerint kábítószercsempész volt, tutira.

Casablancát a következő bejegyzésre hagyom.

Kasbák földjén

Hát ez kicsit olyan sablonos-útikönyves cím lett. Lehet hogy "Berberek földjén" jobb lett volna? Vagy nem is kasba, hanem kasbah?

Tehát az Atlasz-hegységtől délkeletre járunk, Marokkó "alsó" részén, ahol mindössze a lakosság 10 százaléka él. Az itteni tipikus épület a kasba, amely agyagból tapasztott, négyszögletes erődszerű építmény. Egy tisztességes kasbának van négy kis saroktornya, rajta lőrések, valamint díszítő motívumok. Errefelé a mai épületek is a régi kasbák formáját igyekeznek követni, és az agyagból való építés sem veszett ki.

A nagy képen Ait Benhaddou városa látható, a dombra épült igen látványos régi városrész kasbák egész halmaza (a világörökség része). Manapság nevezetes filmforgatási helyszín, itt készült pl. a Mennyei királyság (abban is a középkori Jeruzsálem) és az Arábiai Lawrence. A dombtetőn megvártuk a naplementét. De nagyon szeles időnk volt, a szélt csak fújt, fújt, a nap pedig nem akart lemenni, aztán pedig nagy hirtelen és nem is túl látványos körülmények közt merült le a hegyek mögé.

Na, szóval az útba ejtett városokban mindig kasbát néztünk (lásd a képaláírásokat). Emlékezetes még tinerhiri szállásunk, ahol az eredeti terv szerint teraszon és berber sátorban aludt volna a csoport, a csoportnak azonban a szeles idő miatt ez nem tetszett annyira, és Gábor intézett szobákat. Csak néhányan aludtunk kinn a berber sátorban, amely nem is volt igazi berber sátor, mert csak három oldala volt, de lényeg az, hogy a szélvédett sarkokat megkeresve végül remekül aludtunk benne. Hangulatos volt. (Kár, hogy nincs róla kép. Na majd talán valakitől.)

(Ideírom, mert már régen: kattints a kis képekre! Ezután szépen végig lehet lépkedni a képeken nagy méretben.)